Perszephoné – Panni-Ancsa

Panni engedelmes, jó kislány volt. Hullámos szőke hajában fehér masni, szépen keményített, makulátlanul fehér kötény, örökké mosolygó arc, az anya szoknyájába csimpaszkodó kéz - van-e ami egy anya szívének kedvesebb? Panni anyja nem Déméter asszony volt, hanem Héra, mégpedig a megkeseredett fajtából. Bosszúból kötött "rangon aluli" házasságot - miután az a férfi, akit urának szeretett volna, nem vette el. Így hát a polgárlány férjhez ment az első "jöttmenthez", aki megkérte a kezét, Panni apjához, egy jóravaló, mesteremberhez. A házasságban asszony zsarnok házisárkánnyá a férfi papuccsá silányodott.

Panni rettegett gúnyos, mérgező nyelvű anyjától, de mindennél jobban vágyott szeretetére, elismerésére. 13 éves korában, egy esküvőn találkozott a 15 éves Pistával. Szegről-végről rokonok lettek, hiszen Panni a menyasszony unokahúga, Pista pedig a vőlegény unokaöccse volt. A két család ezután gyakran találkozott, és a két gyerek egymásba szeretett. Pista komoly, kissé koravén, mély érzésű fiú volt, aki elhatározta, feleséget "nevel" magának. S így is tett, saját szája íze szerint formálta nővé a hajlékony kislányt. Mire Panni anyja észbekapott - hiszen jobb partit szánt a lányának - már nem tehetett semmit. Mert Panni elhatározta: mindenben az ellenkezője lesz anyjának. És az egész családban elfogadott tény volt: a két fiatalt az Isten is egymásnak teremtette.

A háború és a hadifogság elszakította egymástól a szerelmeseket. Pista hazatérése után mindketten beiratkoztak az egyetemre. Mivel Pistát a biológia érdekelte, Panni is ezt a pályát választotta. Egy padban ültek, együtt tanultak, együtt keresték meg a kenyérre valót. Az diploma megszerzése után Pista az egyetemen maradt kutató-biológusnak, Panni tanárnő lett egy gimnáziumban. Panni imádott tanítani. A gyerekek is nagyon szerették a mindig kedves, mosolygó tanárnőt, aki nem támasztott túlságosan nagy követelményeket, aki mindig meghallgatta őket, és hagyta magát lebeszélni a feleltetésről, dolgozatról.

Szabadidejében férje karrierjét segítette, fordított a számára, gépelte a cikkeit. Házasságuk boldog és harmonikus volt, nagy egyetértésben és szeretetben nevelték egyetlen lányukat. Alig veszekedtek, hiszen Panni mindenben egyetértett Pistával. Még a mama sem tudott éket verni közéjük, bár mindent megtett ennek érdekében. Utálta Pistát, aki elvette tőle a lányát, és tücsköt-békát kiabált rá. Panni villámhárítóként állt közöttük, nem mondott ellent anyjának, de mindent elkövetett, hogy a találkozásokat elkerüljék.

Aztán a boldogságnak hirtelen vége szakadt. A férfi 48 éves korában meghalt egy szerencsétlen autóbalesetben. Panniban megszakadt valami. Ha nem lett volna gimnazista lánya és súlyos beteg. félig béna anyja, legszívesebben utána halt volna. Nyolc év telt el teljes egyhangúságban. Panni tette a dolgát: tanított, ellátta a háztartást, ápolta az anyját. Nem járt társaságba, nem szórakozott, alig olvasott. Csak várta, hogy múljanak a napok, vagy végre történjen valami.

És akkor, egy este megcsörrent a telefon. Egy ismeretlen férfi hívta fel, aki egy kolleganő "kommendált". Randevúra hívta. És ami a legnagyobb csoda volt: megnevettette az asszonyt. Már 8 éve nem hallották gyöngyöző, csilingelő kacagását. Mégis, Panni csak a lánya határozott unszolására ment el a randevúra.

Antal nyugalmazott vezérigazgató volt, régen elvált, két felnőtt gyermeke külföldön élt. A két idősödő ember hamar egymásra talált. Panni olyan szerelmes volt, mint egy bakfis. Azaz nem is volt már Panni, hanem Ancsa, hiszen a férfi így szólította. És a neve után pár hónap alatt a személyisége is teljesen megváltozott. Pista puritán, materialista tudós volt, mellette Panni is ateista volt, egyszerűen öltözködött, nem hordott ékszert, nem festette magát, a komoly zenét kedvelte, komoly könyveket olvasott. Most, Antal mellett népdalokat és régi slágereket dúdolt, templomba járt - sőt, énekelt a templomi kórusban, nagy gonddal sminkelt, és imádta a szép ruhákat, az ékszerekről nem is beszélve. A család, a barátok alig ismertek rá. Megfiatalodott, kivirágzott, kacagása betöltötte a szobát.

Egyetlen baj volt: Antal felnőtt gyerekei Amerikában éltek, és Antal minden évben 2-3 hónapra hozzájuk utazott. Pannit - pardon, Ancsát - nem hívták, hiszen ott élt az anyjuk, Antal elvált felesége is. Amint Antal elutazott, Ancsa teljesen összeomlott. Pistával a háborús éveket leszámítva szinte egyetlen napot sem töltöttek külön. Együtt utaztak, együtt nyaraltak, együtt mentek mindenhova. Miután Antal elutazott, Ancsának hamarosan hasi panaszai kezdődtek. Szinte állandóan puffadt, fájdalmai, görcsei voltak, székrekedése lett, majd véres-nyákos hasmenés lépett fel. Az orvosok fekélyes vastagbélgyulladást állapítottak meg. A betegség éveken át folyamatosan fennállt, de Antal elutazásakor mindig súlyosbodott.

(A fekélyes vastagbélgyulladás oka ma még nem teljesen tisztázott. Kialakulásában biztosan szerepet játszanak autóimmun folyamatok. Ez azt jelenti, hogy a szervezet a bélben mindig megtalálható baktériumflóra illetve a saját bélnyálkahártya ellen termel ellenanyagokat. Másrészt a székrekedés és a hasmenés - többek között - a megtartást és elengedést szimbolizálja.)

Ancsának először azt kellet megértenie, hogy belei sírnak, jajgatnak helyette. Másrészt meg kellett tanulnia elengedni a férfit. A legnehezebb az volt, hogy Ancsa-Panni megtalálja legbelső önmagát, ne csak a szertett férfi tükörképe legyen. Hiszen Perszephoné nemcsak örök gyermeklány, hanem az alvilág királynője, a lelkek vezetője is. Így hát Ancsa nyaranta, Antal távollétében hegyvidéki nyaralója kertjében sátortábort nyitott. Járta a természetet a gyerekekkel, megmutatta nekik a fákat, virágokat, lesték a madarakat. Egész mesevilágot teremtett: a gyerekek mesealakokká váltak, és mint tündérek lidércek és koboldok vándoroltak az erdőben. És Ancsa, az öregedő tündérkirálynő boldogan vezette őket.