FEL MENU

Mediáció - Önfejlesztés - Coaching

Flegmatikus – zöld

A Zöld (flegmatikus) rendkívül barátságos, elfogadó, derűs, harmóniát sugároz. Bízik önmagában és másokban, derűlátó, nem aggódik a jövő miatt. Türelmes, jó természetű, megnyugtató és segítőkész. Természetes és őszinte, könnyen megérti a másik ember álláspontját. Tárgyilagos és pártatlan, jól tud közvetíteni az emberek között.

Fő motivációja a belső béke, harmónia fenntartása, minden áron. Ennek érdekében inkább nem vesz tudomást semmiről, ami nyugalmát megzavarhatná, figyelmen kívül hagyja környezete minden zavaró, nyugtalanító tényezőjét, valamint saját nyugtalanító érzéseit, késztetéseit is. 

Akárcsak a piros, a zöld sem érzelgős alkat. Nincsenek erős kitörései sem negatív, sem pozitív irányban: ritkán esik kétségbe, de lelkesedni sem szokott. Legtöbbször nyugodt, higgadt, kiegyensúlyozott, rossz formájában pedig egykedvű, közönyös.  A flegmatikus általában meg van elégedve a saját életével, nincsenek nagy vágyai. Akár egészen apró dolgoknak tud is örülni, bár örömét alig mutatja ki.

Valamennyi zöldre jellemző, hogy kerüli a konfliktust. Környezetében is fontos számára a békesség, mások konfliktusaiban tárgyilagos, pártatlan, kitűnő közvetítő, igen jó érzéke van a kompromisszumokhoz. Szereti, ha a problémák megoldódnak, és mindenki lecsillapodik körülötte. Végtelenül türelmes és befogadó, szinte bármilyen élethelyzetben, vagy társaságban jól tudja érezni magát, mivel igen könnyen alkalmazkodik. Rendkívül megértő, hiszen meg tudja érteni, és el tudja fogadni az összes többi személyiségtípus szemléletét.  „Olyan rendes ember” mondják róla a barátai, mivel rendkívül segítőkész, nehezen, szinte sohasem mond nemet. A flegmatikus általában igen jó barát, jó hallgatóság, néha maga a megtestesült lelki szemetesláda. 

Saját, személyes problémáit békés egykedvűséggel kezeli: „Úgy még sosem volt, hogy sehogyse lett volna”. A feszültséget sokáig tűri, nem mondja ki nyíltan sem az igényeit, sem a problémáit. A végsőkig kerüli a konfliktust, gyakran a problémát sem veszi észre, vagy szőnyeg alá söpri. Minden úgy van jól, ahogy van. Vagy ha mégsem, akkor azt várja, hogy a dolgok maguktól oldódjanak meg. Szinte mindig nyugodtnak, békésnek látszik, úgy tűnik, hogy „fát lehet vágni a hátán”. Ahelyett, hogy dühbe gurulna, inkább kiszáll a helyzetből és szórakozottá, válik. Egy zölddel szinte sohasem lehet veszekedni, de még egy konfliktust megoldani sem. Nem mondja ki, amit gondol, rád hagyja, amit mondasz, úgy érzed: egyszerűen nincs ott. Amikor azonban „betelt a pohár”, akkor vagy némán lelép, vagy „hirtelen felindulásból” elkövet valamit…

Érdeklődését viszonylag kevés dolog kelti fel, ám ezekkel elmélyülten foglalkozik. Azt a néhány területet ugyanis, ami képzeletét megmozgatja, az átlagembert messze meghaladó kitartással, akár a megszállottságig tudja művelni.

A zöld gyakran az önérvényesítést is az agresszióval azonosítja.  Nem versenyez senkivel, nem tör karrierre, pozícióra. Nem szívesen dönt – nehogy megsértse a másikat.  „Nekem mindegy” – mondja, és szerényen a háttérbe húzódik. Csak él bele a világba, hálásan fogadja, amit kap, nem rágódik a múlton, és nem aggódik a jövő miatt. Legszívesebben csak szemlélődik. Nem kapkod, nem ideges, és szinte sosem emeli fel a hangját.

A flegmatikus nem szeret cselekedni, kimozdulni a kényelmes helyzetből, ritkán kezdeményez. Kényelemszerető, olykor már lusta. Ez nem azt jelenti, hogy ne dolgozna feladatai elvégzésén. Dolgozik, gyakran nagyon is keményen. Munkájában szorgalmas és produktív, gyakorlatias, mindent elintéz, másoknak is segít. Órákon keresztül tud például monoton munkát végezni, közben gondolatai máshol járnak, és a munkát mégis jól végzi.

Párkapcsolataiban legtöbbször nem ő a kezdeményező, és nem is ő szakítja meg a köteléket. Ha igazán szerelmes, akkor szinte elveszít a szeretett személy felé minden határt és korlátot. Teljesen el tud merülni a másikban, annak visszatükröződésévé válik. Általában hűséges, de elkötelezettsége néha csupán felszínes. Előfordul, hogy a zöldet elsősorban a megszokás motiválja egy kapcsolatban. Ritkán lép ki a kapcsolatból, szakításkor érzelmileg kialszik és hagyja a másikat elmenni. Ez is a konfliktus elkerülésének egy módja.

Engedékeny viselkedése ellenére a zöldben makacs ellenállás dolgozik, rendkívül erősen óvja önállóságát, belső stabilitását. Nem akarja, hogy mások befolyásolják, irányítsák, megzavarják nyugalmát. Mivel nem szeret nemet mondani, ezt elsősorban úgy éri el, hogy szelektív a hallása: amit nem akar, azt egyszerűen nem hallja meg.

A flegmatikus gyengéi elsősorban kényelemszeretetéből és konfliktuskerüléséből adódnak. Kényelemszeretete, lustasága erősebb lehet ambícióinál.  Emiatt nem fejleszti magát, képességei megmaradnak a lehetőség szintjén. Ha noszogatják, azt nyugalma, önállósága megsértésének érzi, és belső ellenállással reagál.

Bár önállóságra és függetlenségre törekszik, önérvényesítő képességét nem használja ki, sőt, hátérbe szorítja önmagát, hogy megőrizhesse az állandóság, stabilitás és kiegyensúlyozottság érzését. Gyenge önérvényesítő képessége miatt alkalmazkodó képessége megalkuvásba torkollhat.

A flegmatikusnak gyakran rossz az időérzéke, pontatlan, akár notórius késő is lehet. A határidőket sem tartja be, mivel meglehetősen szeret halogatni. Mintha egy miniatűr Pató Pál úr ülne a bal vállán, és suttogná a fülébe: „Ej, ráérünk arra még”.

Ha zöld párod van, törődj bele, hogy észre sem veszi, ha új ruha van rajtad, vagy épp most jöttél haza a fodrásztól. Az sem zavarja, ha szalad a lakás, és ritkán látsz lelkesedést az arcán, ha programot javasolsz. Cserébe igazán könnyű vele együtt élni, és nagyszerű hallgatóság, ha problémáid vannak (kivéve akkor, ha vele).

Ha zöld gyermeked születik, az maga a csoda! Hiszen mindig derűs, mosolygós. Örül, ha játszol vele, de eljátszik egyedül is, és bárhová magaddal viheted. Jól jegyezd meg ezt az érzést, hogy vissza tudd idézni, amikor kamaszkorában hever az ágyán, zenét hallgat és nézi a plafont. Ne nyaggasd, mert az csak ellenállást vált ki! Segítsd, hogy megtalálja azt, ami igazán érdekli.

Erősségei: türelmes, kiegyensúlyozott, nyugodt, higgadt, alkalmazkodó, barátságos, figyelmes

Gyengéi: lusta, motiválatlan, halogató, konfliktuskerülő, makacs, döntésképtelen

Jellemző mondatai: „Minden rendben van, elégedett vagyok.”, „Minden úgy jó, ahogy van.”, „Nyugi, nem éri meg az idegeskedést!” „Ej, ráérünk arra még.”

X

Érdeklődés/Jelentkezés

*A kód nem érzékeny a kis és nagybetűkre és nem tartalmazhat '0' -át!

Teszt kiértékelése:

X