Kínai tanmese
"Egy apa a 10 éves fiával és szamarával útra kelt, hogy meglátogassák távoli városban élő rokonaikat. A fiú, aki lassabban tudott menni, ült a szamár hátán, az apa mellettük gyalogolt. Szembe jött egy idős ember, és így szólt:
- Nahát, miféle férfi lesz ebből a gyerekből? Hogy fogja tisztelni az idősebbeket? Meglátod, majd milyen magas lóról fog beszélni veled!
Igaza lehet – gondolta az apa. Leszállította a fiát, és maga ült a szamárra, így poroszkáltak tovább. Nemsokára egy idősebb asszony jött velük szembe.
- Hát miféle apa az ilyen? Vagy tán nem is a fiad, hanem szolgád ez a gyerek? Ő pöffeszkedik a szamáron, szegény gyerek meg holtra fárad, alig bír lépést tartani.
Igaza lehet! – gondolta az apa, és maga elé ültette a fiát, bár kettejük súlyát nehezen bírta a szamár. Észre is vette ezt a földműves, aki legközelebb szembe jött.
- Szerencsétlen állat nemsokára kimúlik ekkora teher alatt!
Igaza lehet – gondolta az apa. Mindketten leszálltak és gyalog poroszkáltak a szamár mellett. Legközelebb egy suhanc jött szembe, aki a hasát fogta a nevetéstől.
- Nahát, micsoda nevetség! Van szamaruk, és gyalog mennek! Még jó, hogy nem veszik a hátukra az elkényeztetett állatot!
Ennek is igaza van – gondolta az apa. De akkor mit csináljak? Akkor hát semmi se jó? – és tanácstalan dühében akkorát vágott a szamár hátsójára, hogy az nagyot kiáltott – IÁÁÁ – és világgá szaladt.
Az apa és fia immár szamár nélkül gyalogoltak tovább. Ez ellen viszont már senkinek nem volt kivetnivalója."
Így járhatunk, ha mindenkinek meg akarunk felelni. Még az a szerencse, hogy nincs szamarunk.