FEL MENU

Mediáció - Önfejlesztés - Coaching

Rólunk

Kik vagyunk?

Bemutatkozni egy embernek sem túl könnyű, hát még egy párnak! Főleg, ha már nem is egészen fiatalok.

Máshonnan, más-más szakmából érkeztünk.

Ági orvos, mentálhigiénikus, életmódtanácsadó, terapeuta, Zoltán közgazdász, marketinges, coach. Mindketten mediátorok vagyunk, és hosszú éveket töltöttünk  a felsőoktatásban.

Idős emberekként a magánéletben is sok mindent éltünk már át. Túl vagyunk számos kapcsolaton, voltunk már házasok is, és a válást is megtapasztaltuk. Életünk delelőjén túl találtuk meg egymást. Csodálatosképpen megadta az élet, hogy átélhetünk egy olyan szerelmet, amire idősebb fejjel már egyáltalán nem is számítottunk. És – úgy reméljük – már elég sok tudást, tapasztalatot gyűjtöttünk össze, sőt talán már elég bölcsek is vagyunk ahhoz, hogy megőrizzük a boldogságot, amit ajándékba kaptunk. 

Úgy döntöttünk, hogy  „összetesszük, amink van” – nemcsak a négy fal között, hanem a külvilágban is. Mert missziónknak érezzük, hogy átadjuk mindazt, amit tudunk. Párkapcsolati tanácsadóként, mediátorként is rengeteget tanultunk és tapasztaltunk. Jót is, rosszat is. Sok párnak tudtunk segíteni abban, hogy kapcsolatuk szebb, jobb, harmonikusabb legyen – vagy legalább a lehető legkevesebb fájdalommal, sérüléssel engedjék el egymást.

Tudásunkat, élettapasztalatunkat, és a szerelmünk adta élményeket felhasználva egyéni és páros tanácsadást, mediációt, valamint csoportos tréningeket, workshopokat vezetünk.  Olyanokat, amelyek segítik céljaitok elérését mind a munkában, mind a magánéletben.

  • Egyrészt önismereti és önfejlesztő kurzusokat, hogy közelebb kerüljetek önmagatokhoz, céljaitokhoz, és világosabban lássátok, hogy merre mentek.

  • Másrészt párkapcsolati tanácsadást, tréninget, nőknek, férfiaknak, pároknak, ami segít jobban megérteni társatokat, boldogabbá tenni életeteket.

Hogyan dolgozunk?

Nem hisszük, hogy mi vagyunk minden bölcsesség forrása, és azt sem, hogy minden kérdésre tudjuk a választ. De azt hisszük, hogy sok olyan tudásunk, tapasztalatunk van, amelyek megosztásával a segítségedre lehetünk.

Nem akarjuk osztani az "észt”, nem írunk le megfellebbezhetetlen igazságokat. Azonban azt hisszük, hogy van olyan "tudásanyag", vannak olyan ismeretek és készségek, amelyeket sajnos nem tanítanak és nem fejlesztenek egyetlen iskolában sem, pedig ismeretük, meglétük megelőzhetne számos félreértést, megkönnyítené mindennapi életünket, és segítené sikerünket, boldogságunkat.

Ha mindez szimpatikus a számodra, keress minket bátran!

X

Érdeklődés/Jelentkezés

*A kód nem érzékeny a kis és nagybetűkre és nem tartalmazhat '0' -át!

Teszt kiértékelése:

X