A gazdasági válság komoly stresszor!

Megjelent a HVG-ben 2009 tavaszán

A gazdasági válság komoly stresszhelyzetet teremtett a vállalatok és a munkavállalók életében egyaránt. Holott a túlzott, negatív munkahelyi stressz rontja a dolgozó teljesítményét, így a cég hatékonyságát is. A stressz szerepével legutóbb a válságkezelő G20 találkozón is foglalkoztak a világ nagyhatalmainak vezetői.

Elbocsátások, napokra leálló üzemek, fizetéscsökkentések. Manapság mindennapos szavak a hírekben, hiszen a gazdasági válság miatt a legtöbb vállalat megszorító intézkedésekre kényszerült. A piaci helyzet és az abból adódó körülmények minden munkavállalóra komoly terhet raknak, hiszen az emberek folyamatosan attól félnek, hogy „ők lesznek a következők”. Mindeközben a válságot kezelni próbáló gazdasági szakemberek külön foglalkoznak a fellépő munkahelyi feszültséggel, hiszen a vállalatok teljesítménye a munkatársak feszültsége nyomán tovább romolhat. Legutóbb a világ gazdasági nagyhatalmait tömörítő G20 csúcstalálkozón foglalkoztak a munkahelyi stressz témakörével, hiszen ennek oldása, illetve pozitív irányba való fordítása lehet az egyik kulcsa a vállalatok teljesítményének növeléséhez.

A válság miatt fellépő stresszel kapcsolatban Dr. Valló Ágnes, pszichoszomatikus belgyógyász elmondta: „A válság idején, mint fő stresszorral, a munkahely biztonságával kell foglalkozni! A karrier, az előrehaladás, a távlati célok alapja minden esetben az adott munkahely biztonsága vagy annak az érzete, hogy ha ez nem válik be, akkor lesz másik, lesz jobb. Azt gondolom, hogy ez az, ami jelen pillanatban a leginkább megterhelő az egész társadalom számára. Míg általában úgy számolunk, hogy minden második, harmadik embert érint a munkahelyi stressz valamilyen formája, addig ma azt kell, mondanom, hogy szinte mindenki érintett kivétel nélkül. Szinte minden dolgozó embert, mivel nem csak annak okoz stresszt az elbocsátás, akit elküldenek, hanem azt is megviseli, aki marad. Annyira aktuális ma ez a probléma, hogy mind több HR szakembernek van szüksége felkészítő tréningre, hogy ezt el tudják viselni. Bár őket igazán nem érinti ez a dolog, de nekik kell levezényelniük ezeket a kellemetlen folyamatokat. A nagy elbocsátási hullámok esetében, még ha jól körülírható elvek alapján választ is a vezetőség, senki nem tudja, hogy ki maradhat a helyén. Az ilyen időszakokban jócskán megnő a hibaejtés kockázata amiatt, hogy senki nem akarja a legkisebb hibát sem véteni. Az emberek aggódni kezdenek minden miatt. Félnek, például, hogy rossz színben tűnnek fel, ha öt percet késnek, pedig az elbocsátás nem az azt megelőző napok teljesítménye alapján történik.”