Életközép krízis, avagy tényleg mindig így lesz ezután?

A 50-60 év közötti életkor jelentős változás mind a nők mind a férfiak életében. Végérvényesen tudomásul kell venni, hogy vége az ifjúságnak testi, lelki és társadalmi értelemben egyaránt. Ebben az életkorban már elérkeztünk szakmai karrierünk csúcsára, vagy annak közelébe, további jelentősebb emelkedés – úgy hisszük – már nem várható. Létrehoztuk, felépítettük családi fészkünket, felneveltük gyermekeinket, akik lassacskán a saját lábukra állnak, és előbb utóbb kirepülnek. Egész életformánk megváltozik tehát. Végre nyugodtan élvezhetnénk sok-sok évi küszködésünk eredményét, – de ehelyett céltalannak, kiüresedettnek érezzük magunkat.

Ezt az állapotot nevezi a pszichológia élet-közép krízisnek. Hasonló ez a kamaszkor, a pubertás változásaihoz, hiszen testi, lelki, szociális változások egyaránt részt vesznek kialakulásában. Ha jól használjuk fel, és a magunk javára fordítjuk a serdülőkorhoz hasonló mértékű érési folyamat, személyiségfejlődés lehet a számvetés következménye. Amennyire közismert azonban az úgynevezett kamaszkori válság, annyira ismeretlen az átlagember számára ez az élet-közép krízis. Számot kellene vetnünk eddig elért eredményekkel, új célokat kellene kitűznünk, új életformát kialakítanunk. De ahelyett, hogy erre ráébrednénk, egyszerűen csak rosszul érezzük magunkat a bőrünkben, s ez szorongást, feszültséget vált ki.

A nyugati kultúrában a nők semmitől sem félnek jobban, mint az öregedéstől. Ráadásul a havi vérzés elmaradása kétségbeejtően figyelmeztet a múló időre, arra, hogy a fiatalság végérvényesen elmúlt. A kivörösödéssel, izzadással járó hőhullámok nemcsak kellemetlenek, hanem a külvilág számára láthatóvá is teszik a változás korát, azt amit még maguk előtt is titkolni szeretnének.

Vannak nők, akik egészen könnyedén, panasz- és tünetmentesen élik meg ezt az időszakot. Valószínűleg ők azok, akik teljes mértékben elfogadják önmagukat, s szembe tudnak nézni a múló idővel. Mások azonban nap mint nap felteszik maguknak a kérdést: vajon elég vonzóak-e még, nőként tekintenek-e rájuk a férfiak.

Alapjában véve a férfiak sem félnek kevésbé az öregedéstől, mint a nők, és náluk is jelentkeznek a „változó kor” tünetei. Férfiaknál a változások a női klímaxhoz képest kevésbé határozottak, és jóval kevésbé körülírhatók, de – talán éppen ezért – igen jelentős szenvedést okoznak az „erősebb nem” képviselőinek. A nő ugyanis könnyebben azonosítja, és ha nem is örömmel, de tudomásul veszi a változás korát. Kapaszkodót és némi vigaszt jelent ugyanis számára, hogy tüneteiben szinte valamennyi nőtársával osztozik. Ezzel szemben a férfi a tünetek jelentkezésekor igen gyakran valamilyen súlyos, rejtett betegségtől szorong.

A férfi „változó korának” tüneteiért a nemi hormontermelés csökkenésén kívül voltaképpen az évek, évtizedek óta felhalmozott stressz a felelős, amit az élet-közép krízis jelentősen felerősít. Legjellemzőbb tünetei a nyugtalanság, ingerlékenység, álmatlanság, csökkenő koncentráló képesség, gyengülő memória. Ezekhez társul a szexuális vágy és a teljesítőképesség csökkenése, és az izomerő hanyatlása is. A tüneteket nagyrészt a feszültség és szorongás váltja ki, azonban maguk a panaszok nagymértékben fokozzák a feszültséget és szorongást. Ezzel tehát egy önmagát gerjesztő, erősítő kóros kör alakul ki.

És mivel a férfiak többségének fogalma sincs arról, hogy egy természetes, szinte minden embert elérő érési krízisen esik át, nem értik rossz közérzetük okát. Megpróbálnak magyarázatot találni. S mivel a férfiak igen kevéssé hajlamosak befelé nézni, önmagukba tekinteni, külső felelőst, sőt bűnbakot keresnek. És hol máshol találnák meg, mint közvetlen környezetükben. Ki a hibás? Hát persze, hogy a feleség! S egyszerre idegesíteni kezdi a férfit az, amit évekig- évtizedekig megszokott, elfogadott. Az asszony apró hibái, mindennapi szokásai, mozdulatai, szófordulatai, esetleg még hanghordozása is. Ezek az érzések – és nem csupán a középkorú férfi újdonságigénye, szexuális fellángolása (és főképpen nem a „gaz csábító”) – azok, amelyek romba dönthetik az évtizedek óta többé-kevésbé jól működő házasságokat, s amit a köznyelv nagyon kifejezően „kapuzárás előtti pániknak” nevez.

Az életközép-krízis különböző módon, különféle erősséggel, de minden embert elér. A személyiség belső válsága óhatatlanul megterheli a párkapcsolatot, házasságot is.

Addig is, Hölgyeim - Uraim! Ne féljetek az öregedéstől! Fedezzétek fel, alkossátok újra önmagatokat. Találjátok meg igazi, belső értékeiteket, tűzzetek ki új célokat. Ha kihasználjátok és a magatok javára fordítjátok az élet-közép krízist, akkor nagy esélyetek van arra, hogy teljes testi és szellemi frissességben érjetek bölcs, idős (nem öreg!) emberekké.

A várható élettartam folyamatosan növekszik a fejlett társadalmakban. Nálunk, a középkorú generáció jelenleg várható átlagos életkora szerint az életközép-krízis idején még körülbelül annyi van hátra felnőtt életünkből (kb. 20 éves korunktól mondjuk 50-ig), mint amennyi már eltelt belőle. Nagyon nem mindegy, hogy hogyan éljük meg életünk második felét. Ahhoz, hogy életünknek ez a második fele értékes és élvezetes legyen magunknak kell megalkotni hozzá a programot, méghozzá éppen az életközép-krízis idején.

És mindenek előtt karban kell tartani, sőt, meg kell újítani párkapcsolatunkat, házasságunkat.

Önmagunk újrafogalmazása, és új életprogramunk megalkotása nem könnyű feladat. Ha kísérőt, támogatót, coachot keresel hozzá, olvass tovább itt.  Ha élőszóban szívesebben kérdezel: +36 30/944-4464

Ha Te is akarsz segíteni másoknak, hogy rendbe hozzák, megújítsák a párkapcsolatukat, akkor gyere el Párkapcsolati Tanácsadó képzésünkre, amiről itt tudhatsz meg többet.