A gyermeknevelés időszaka – Pár iskolás gyerek(ek)kel

Ahogy a gyermekek cseperednek, Több új konfliktusforrás kerül előtérbe. Először is újraszervezni a családi munkamegosztást, amikor a feleség ismét munkába áll. Sok esetben több év GYES után, bizony a férfiak megszokták, hogy a háztartás az asszony dolga. Még olyan férfiak is, akik a kezdeti időszakban teljes természetességgel vettek részt a házimunkában. Nem könnyű megszokni a változást, sok esetben jár vitákkal, veszekedésekkel. Különösen azért, mert a teendők egyre szaporodnak. Pistinek vívóedzése van, Panninak angolórája... Ki viszi, ki hozza őket?

Szinte egyetlen házaspár sem kerülheti el a gyermekneveléssel kapcsolatos vitákat. Meg kell tanulniuk a folyamatos együttműködést, közös döntéshozást. Egyáltalán nem könnyű feladat. Arról nem is beszélve, hogy a gyerekneveléssel kapcsolatos viták mögött – közvetett módon – más házastársi konfliktusok is rejtőzhetnek, amiket a házastársak nem tudnak, vagy nem mernek nyíltan kifejezésre juttatni.

Erről szól Sári és Tibor története: Gyereknevelés

A gyermeknevelésről szóló könyvek számtalan szabályt fogalmaznak meg. Szerintem egyetlen szabály van: az hogy nincs szabály. Ami beválik az egyik családban, hatástalan lehet a másikban. Sőt: azonos családon belül is, nem biztos, hogy minden gyerekünk egyformán reagál nevelési módszereinkre. Azt hiszem, mindig a kapcsolat a legfontosabb. Fontosabb, mint az elvek, és sokkal fontosabb, mint a kívülről jövő elvárások. Azt hisszük: nem lehet „gyereket” nevelni. Katit, Pistit, Cilát, Barnust lehet nevelni, úgy ahogy az neki a legjobb. Hogy honnan fogod ezt tudni? Figyelj rá! Légy rá kíváncsi! Tiszteld a gyereked! Őszinteséged, hitelességed lesz a legnagyobb erő a gyermeknevelésben.

Túlzott felelősségtudatunk következtében a szülők magukra veszik a felelősséget a gyerek tanulásáért, eredményeiért, jegyeiért. Tanárrá, korrepetitorrá válnak, és a gyereket pedig azonosítják a „tanulóval”. „Mi újság az iskolában?” – kérdi az anya, de csak arra kíváncsi, hogy mit tanultak, mi a lecke, hányasra sikerült a számtandolgozat. Pedig a gyerek számára az iskola nemcsak – sőt nem elsősorban – a tanulást szolgálja. Ez társas kapcsolatainak színtere, itt szövődnek barátságai, szerelmei is. Ha mindez nem érdekli a szülőt, a gyerek bezárul, csakhamar „semmi különös” válasszal bevonul a szobájába. Nem győzzük elégszer ismételni: a legfontosabb a kapcsolat! Ne engedjük, hogy kívülről beavatkozzanak, hogy az iskolai feladatok, követelmények, tanári elvárások szabják meg a családi élet tartalmát.

Bánjunk takarékosan a tiltással! A saját érdekünkben! Minél többfélét tiltunk, annál több veszekedés, sírás, rossz hangulat fog körülvenni bennünket. A túl sok tiltás nagymértékben gátolja, hogy spontán, örömteli kapcsolatban élhessünk gyermekeinkkel. És lehetőleg minél kevésbé éljünk hatalmunkkal. Akkor hát engedjünk meg mindent? Ne legyenek korlátok, tiltások? Hagyjuk, hogy a gyerek csináljon amit akar? (Fiatal szülők, főleg akiket hatalmi szóval neveltek, manapság hajlamosak erre.) Korántsem. A gyerekeknek átlátható – de ésszerű és rugalmas – korlátokra van szükségük.

A szülők nevelési módszereik alapján általában két csoportba oszthatók. A szigorú, korlátozó szülő bátran él hatalmával, hiszen ő tudja, mi a jó a gyereknek. Hisz a parancsosztogatásban és a büntetés erejében. Az engedékeny szülő nagy szabadságot ad a gyereknek, szinte egyáltalán nem állít fel korlátokat. Attól is fél, hogy kinyilvánítsa saját igényeit, szükségleteit, hát még attól, hogy érvényt szerezzen neki. A legtöbben valószínűleg azok a szülők vannak, akik a két módszer között ingadoznak. Sokáig engedékenyek, aztán - ha betelt a pohár - kiabálnak és parancsolnak. Pedig a két ellentétes út között van egy harmadik: amikor a gyerek(ek)kel együtt közösen állítjuk fel a szabályokat, korlátokat. Nem a hatalmunkkal élünk, hanem vállaljuk az igényeinket. Tény, hogy ez a módszer időigényes, de sokkal hatékonyabb, és nem rontja, hanem építi a kapcsolatot.  

(Thomas Gordon: P.E.T. – A gyereknevelés aranykönyve)