A gyermeknevelés időszaka – Pár kamasz gyerek(ek)kel

A negyvenes éveiben járó házaspár tagjai óhatatlanul – bár nem feltétlenül egyszerre – szembekerülnek az életút felén jelentkező ún. „életközép-krízissel”. Ilyenkor, a fiatalság elmúltával egyszerre kell előre és hátrapillantani. Választ kell adni számos kérdésre: Mit értem el? Mi az, ami kimaradt az életemből? Mi vár még rám? Ez a dolgok újragondolásának időszaka. A kérdések és a rájuk adott válaszok megváltoztathatják önmagunkról, házastársunkról, házasságunkról alkotott képünket.

Ebben az időszakban az asszonyok növekvő számban keresnek munka- és karrierlehetőségeket. Megnövekedett függetlenségük pedig gyakran megváltoztatja a házastársak közti viszonyt.

Erről szól Tivadar és Edit története: Segítség, sikeres a feleségem!

A nehézségekhez hozzájárul, hogy gyermekeink kamaszodnak. A serdülők feszegetik a családi szabályrendszert, egyre erősödik bennük az autonómiára, elválásra való törekvés. A kortárs csoport befolyása egyre erősebbé válik, ezért változnia kell az eddig megszokott szülői szerepnek is. Egyre inkább partnernek kell tekinteni gyermekeinket, és fokozatosan felkészülni arra, hogy elengedjük őket. Ez nem megy mindig könnyen. És gyakran nem megy egyformán mindkét szülőnek, ami házastársi konfliktusok forrásává válhat.

A szülők, – mint már írtuk (link az előzőre) – hol így, hol úgy oldják meg a konfliktusokat, Sokáig engedékenyek, aztán – ha betelt a pohár – kiabálnak és parancsolnak. A szülők többsége azt hiszi, hogy a konfliktus rossz dolog, amit mindenáron el kell – és el lehet – kerülni. A másik tévhit az, hogy úgy gondoljuk, az érdekellentét – ami a legtöbb konfliktus forrása – csak úgy oldható meg, ha az egyik fél nyer, a másik meg veszít.

A korlátozó szülők a konfliktust hatalmi szóval oldják meg, vagyis ők nyernek. A gyerek veszít – ha ez gyakran így van, akkor a gyerek megtörik és gyenge, akarat- és érdekérvényesítésre képtelen felnőtt lesz belőle, aki a pszichológus díványán gyógyítja sérüléseit. Vagy lázadni kezd, szinte minden ellen, ami a szülőnek fontos ilyenkor a szülő sérül. De mindenképpen sérül a kapcsolat.

Az engedékeny szülő fél attól, hogy érdekeit, igényeit érvényesítse, ezért ő veszít, és a gyerek nyer. Ebből azonban a gyerek azt tanulja meg, hogy az ő igénye a legfontosabb, hogy nem kell tekintettel lennie másokra. Vagyis önző, fegyelmezetlen és kezelhetetlen lesz, ami a szülői házon kívül számos problémát fog okozni neki. Másrészt érzi – hiszen éreznie kell –, hogy szülei – bár engedtek akaratának – neheztelnek rá. Tehát ilyenkor is sérül a kapcsolat.

Tudnunk kell, hogy van a konfliktus-megoldásnak más módszere is. Ahogy a párkapcsolati konfliktusoknál (link??????) kamasz gyerekeinkkel is elérhető a win-win vagyis a kölcsönös megegyezés ahol mindkét fél nyer, és egyik sem veszít. Persze nincs „recept”, vagy egyedül üdvözítő megoldás. De mindössze arra van szükség, hogy partnernek tekintsük gyermekeinket, és komolyan vegyük véleményüket, érdekeiket, igényeiket. No meg arra, hogy mi is megfogalmazzuk és képviseljük a magunkét. És ami a legfontosabb, ne gondoljuk, hogy mi vagyunk minden bölcsesség forrása, vagyis ne „tudjuk előre” a tárgyalás végeredményét. Legyünk nyitottak, de csak azt a megoldást fogadjuk el, ami számunkra is megfelel. Meg fogunk lepődni. Gyermekeink rendkívül kreatívak, és az eredmény minden várakozásunkat felülmúlhatja. Az ilyen konfliktusmegoldás néha bizony meglehetősen időigényes. De megéri. Persze nem garantált, hogy a gyerekek mindiig betartják majd az önként vállalt megállapodást, de nagymértékben növeli ennek valószínűségét. Ezen túlmenően pedig mélyíti a kapcsolatot. Nem csekélység!

Elkezdhetjük ezt a megoldást fiatalabb gyerekeinknél is, de különösen fontos a serdülők nevelésében. A kamaszok ugyanis alapjában véve nem a szüleik ellen lázadnak, hanem a hatalmon, büntetésen, kényszerítésen alapuló nevelési módszer ellen, amit a szülők többsége használ.

Azok a szülők, akik a konfliktusmegoldás során hatalmukat használják, előbb-utóbb azt veszik észre, hogy kifogytak a kényszerítő eszközökből, a jutalmak, büntetések, fenyegetések, prédikációk egyre kevésbé hatékonyak. A hatalom önmaga ellen fordul, hiszen nem késztet együttműködésre. Ellenkezőleg. Sértettséget, ellenséges indulatokat vált ki, ellenállást, lázadást provokál. Ha nagyon fenyegető a kényszer, akkor a kamasz más utat választ, látszólag meghunyászkodik, engedelmeskedik. De mi van mögötte:? Visszavonulás, bezárkózás, ami visszaveti fejlődését, vagy rejtőzködés, hazudozás, ami súlyos problémák forrásává válhat. Azt is tudnunk kell, hogy minél inkább élünk a hatalmunkkal, annál inkább csökken a befolyásunk. Ha megrendült a kapcsolat, a bizalom a tinédzser egyáltalán nem lesz kíváncsi a véleményünkre.