Öntisztelet-önszeretet

Két olyan egymáshoz nagyon hasonló, ugyanakkor egymástól jelentősen különböző fogalom, aminek megléte nélkülözhetetlen ahhoz, hogy élhető életet éljünk. Érdemes közelebbről is megismerkedni velük.

Az öntisztelet

Az öntisztelet azt jelenti, hogy sikereinktől és kudarcainktól függetlenül elfogadjuk magunkat egyedüli, megismételhetetlen értékes lényként, aki méltó saját, megkülönböztetett figyelmünkre. Önbizalmunk, önbecsülésünk nem függhet mások véleményétől, helyeslésétől, jóváhagyó bólintásától. Ha azt akarjuk, hogy legyenek, akik igazán szeretnek, tisztelnek bennünket, akkor azt is meg kell kockáztatnunk, hogy olyanok is lesznek, akik nem fognak szeretni. Úgy kell tisztelnünk magunkat, hogy ne helyezzünk el senkit bíróként magunk fölé. S ha önmagunk felett bíráskodunk, legyünk igazságosak! Ha tévedtünk, hibát követtünk el, ismerjük el, és tanuljunk belőle! (Ha nem tanulunk hibáinkból nem is érdemes elkövetnünk őket!) Elítélhetjük a hibát, a tévedést. De ne vessük meg, ne ítéljük el, ne ostorozzuk önmagunkat. Ha kimondjuk az ítéletet önmagunk felett: semmirekellők, értéktelenek, gyávák, tehetségtelenek vagyunk, ezzel aláássuk önbecsülésünket, és minden bizonnyal még nagyobb hibákat fogunk elkövetni. Éppen ezért jogunk, sőt kötelességünk megbocsátani magunknak.

Az önszeretet

Az önszeretet sokak számára a legnehezebben elfogadható és megvalósítható dolog. Sokan összetévesztik az egészséges önszeretetet a tömjénező önimádattal, mely nagyképűséghez, mások lebecsüléséhez vezet. Pedig a Bibliában is ez áll: "Szeresd felebarátodat, mint tenmagadat!" Mit is jelent ez pontosan? Azt, hogy csak akkor tudsz másokat igazán szeretni, ha elfogadod, és szereted önmagadat is. Mégis, sok ember (főként nő) érez bűntudatot, ha önmagára, saját vágyaira, szükségleteire figyel. Ezért nagyon sokan az önelhanyagolás bűnét követik el.