FEL MENU

Mediáció - Önfejlesztés - Coaching

A túlsúly, mint védőpajzs

A túlsúlynak, elhízásnak számos oka lehet: genetikus hajlam, hormonális tényezők, mozgásszegény életmód, cukros üdítők, gyakori pizza-rendelés stb. De nem elhanyagolható, sőt talán a leggyakoribb a lelki tényezők – és köztük a párkapcsolati problémák – szerepe sem.

Ennek illusztrálására álljon itt két történet: az egyik egy férfi, a másik egy nő példája.

István (48 éves, 177 cm. magas, 112 kg) egy nagyvállalat gazdasági igazgatója. Infarktusát követően keresett fel bennünket. Felismerte, hogy nem annyira a munkahelyi stressz, mint a párkapcsolati probléma okozta betegségét, és egy következő infarktus akár végzetes is lehet. És persze a túlsúlyától is meg kellene szabadulnia.

Elmondása szerint a munkájával járó gyakori fogadások, hivatalos vacsorák akadályozták meg mindig abban, hogy fogyókúrába kezdjen. A kalóriaszámolás, étkezési napló, s néhány viselkedés-terápiás tanács hatására a fogyókúra gyorsan beindult, de István egyre feszültebbnek, idegesebbnek érezte magát. A beszélgetések során kiderült, hogy István házasságában komoly bajok vannak.

Még a gimnáziumban kezdődött a kapcsolat, mindent elsöprő, lángoló diákszerelem volt. Mindketten egymásnak adták a szüzességüket. Később összeházasodtak, már több mint 25 éve. Szeretik, jól megértik egymást, de a szexuális életük sosem volt igazán jó. Eleinte még elég jól működött a szex, bár akkor is volt köztük libidó-különbség. De a gyerekek születése óta (a kisebbik is elmúlt 10 éves)egyre ritkult a szex.

Lehet, hogy az asszony frigid, nincsenek is szexuális vágyai. Ha néha – nagyon ritkán – enged István kívánságainak, akkor is passzív, nem tudja élvez-e egyáltalán – mondta István. Az első években István többször megcsalta a feleségét, futó kalandok voltak, jelentőség nélkül.

Aztán egyszer beleszeretett a titkárnőjébe. Szerette a feleségét, imádta gyerekeit, de a „másikról” sem tudott lemondani. A dolog kiderült, majdnem válás lett belőle. István azonban nem tudta elképzelni, hogy elveszítse gyerekeit, hogy „vasárnapi apuka” legyen. Szakított a „nővel”, megbékítette az asszonyt, és szentül megígérte, semmi hasonló nem fordulhat elő többé. Ezután kezdett hízni.

Abban az időben főleg éjszakánként evett. Mióta így meghízott abbamaradtak az éjszakai falások, a fogadásokon, munkavacsorákon sokat evett, ezért – ha akart is egészsége érdekében, hiszen az orvosok és barátai is mindig mondták, hogy baj lesz belőle – nem tudott lefogyni. Korábban gyakran kikezdtek vele a nők, de a toka, meg a pocak megvédte ettől.

Ahhoz, hogy István tartósan le tudjon fogyni, párkapcsolati tanácsadásra, kapcsolatuk teljes megújítására volt szükség.

István történetben arra szolgált a túlsúly, hogy „viselőjének” vonzerejét elfedje. A következő történet egy nőről szól. A fő motívum itt is a védelem – csak éppen a veszélyforrás más. A történet talán a legextrémebb, amivel praxisunk során találkoztunk.

Brigitta (32 éves 172 cm. 104 kg)barátnője tanácsára keresett fel minket, de már  az első 5 percben közölte: semmiféle lelki problémája nincs, egyszerűen imád enni. Nem unatkozik, nem depressziós, munkájában sikeres, férje igazán szereti őt, nem érzi elhanyagoltnak magát. Bár a párkapcsolata nem nevezhető hétköznapinak. Amikor levetette a pulóverét, testén több kék-zöld folt, véraláfutás vált láthatóvá. Kiderült, hogy férje nagyon féltékeny, és rendszeresen veri.

Brigittának esze ágában sem volt elválni. Férje, a sikeres vállalkozó, roppant gondoskodó volt, minden kívánságát teljesítette. Az asszony a férfi féltékenységét és a verést is azzal magyarázta, hogy férje nagyon szereti őt. A kilókat nem azért szedte fel, hogy elaltassa a férfi féltékenységét, hanem azért, hogy „méltóbb” ellenfele legyen. „Már nem tud egykönnyen a falhoz csapni.” – mondta nem kis büszkeséggel a hangjában. „Korábban féltem tőle, de most már egyre nehezebben tud megverni.”

Mondanom sem kell, hogy Brigittának a sikeres fogyókúra előtt hatékony önismereti és  pártkapcsolati munkára volt szüksége.

Ha többet szeretnél tudni a párkapcsolatok működéséről, vagy szeretnél másoknak – akár hivatásos tanácsadóként – segíteni, gyere el  Párkapcsolati tanácsadó képző kurzusunkra, amiről itt tudhatsz meg többet.

X

Érdeklődés/Jelentkezés

*A kód nem érzékeny a kis és nagybetűkre és nem tartalmazhat '0' -át!

Teszt kiértékelése:

X