Az elsietett házasság – avagy összeillés nélkül nem megy

Amikor szerelembe esünk, azt hisszük, hogy párunk a legcsodálatosabb férfi/nő a földkerekségen. Minden percünket együtt akarjuk tölteni. Minden pillanatban jól érezzük magunkat együtt. Kitölti minden gondolatunkat. Semmi másra nem vágyunk, csak hogy együtt legyünk. Aztán összeköltözünk/összeházasodunk és sokszor pár hónap múlva az öröm tova tűnik. Helyét a megbántottság, harag, csalódottság veszi át. Sajnos nagyon sok párnál van ez így. Lássunk egy példát (a neveket, adatokat természetesen megváltoztattuk):

Andrea kis városban nevelkedett. Nem volt könnyű gyerekkora. 10 éves volt, mikor anyja rákban meghalt. Apja egyedül nevelte őt és három évvel idősebb bátyját. Andrea volt apja szemefénye, egyetlen boldogsága. Bátyja ugyanis rosszfiú volt, lázadó kamasz. Nem volt hajlandó továbbtanulni, zenész lett, dobos egy zenekarban.

Andrea mindig jó kislány volt, jó tanuló, simulékony. Imádta apját, és próbált neki mindenben megfelelni. Ez általában sikerült is, csak a pályaválasztás körül voltak nézeteltérések. A mérnök apa szerette volna, ha a lánya is valami műszaki pályát választ – hiszen mindenből jó jegyei voltak - de végül is beletörődött, hogy Andrea tanár lesz.  

Egy balatoni nyaralás alkalmával ismerkedett meg Miklóssal. Viharos szerelem volt. Mindketten úgy érezték, hogy szerelmük egy életre szól, két hét után már az esküvőt tervezgették. Andrea úszott a boldogságban, annál is inkább, mert apja – aki eddig minden kapcsolatát ellenezte - odavolt Miklósért. Boldog volt: legalább a veje legyen mérnök, ha már se a fia, se a lánya nem lett az. Ráadásul Miklós udvarias, tisztelettudó fiú volt.

Egyetlen akadály volt: Andrea szülővárosában, egy vidéki iskolában tanított, Miklós viszont mérnök volt egy nagyvállalatnál, Budapesten. Másfél évig éltek távkapcsolatban, mert Andrea nem tudott tanári állást szerezni Budapesten. De minden hétvégét együtt töltöttek – rendszerint Miklós utazott hozzájuk. Maradéktalanul boldogok voltak. Andrea ugyan szeretett volna több közös programot csinálni, Miklós inkább az apjával beszélgetett, vagy együtt szereltek valamit. De Andrea örült, hogy a két férfi ilyen jól megérti egymást.

Végül is Miklós adminisztrátori állást szerzett Andreának annál a vállalatnál, ahol ő mérnökként dolgozott. A lány nem örült igazán, hogy fel kell adnia hivatását, de így végre össze tudták kötni az életüket. Összeházasodtak és albérletbe költöztek.

Úgy nézett ki, hogy minden megoldódik, azonban most kezdődtek igazán a bajok. Egy félév sem telt el, elkezdődtek a véget nem érő veszekedések. Szinte mindenben különböztek egymástól, semmiben sem tudtak megegyezni. Az élet minden területén találtak okot a veszekedésre. A mindennapi életben teljesen mások voltak a szokásaik. Miklós pacsirta volt, korán kelő, korán fekvő, Andrea az ellenkezője, bagoly típus. Reggel nagyon nehezen kelt föl, este viszont sokáig szeretett fent lenni. Mindez konfliktusokat okozott, például abban, hogy meddig ég a lámpa, és reggel miért olyan nehéz Andreát kirángatni az ágyból. Kevéske félretett pénzükből Andrea nyaralni szeretett volna menni, Miklós azonban se szó se beszéd kicserélte a számítógépét, aminek kevés volt a memóriája. Andrea szeretett sportolni, kirándulni, természetet járni, mozogni. Miklóst hat lóval sem lehetett elrángatni a számítógép elől - játszott, amikor csak tehette - egyáltalán nem szeretett kimozdulni.

Eleinte még akadtak közös témáik, de ezek lassacskán kikoptak és már beszélgetni sem tudtak miről. Mások voltak a fontos dolgok mindkettőjüknek, valójában szinte semmit nem tudtak megbeszélni. Amikor Andrea filmet szeretett volna nézni, akkor Miklós azonnal elkapcsolta a televíziót, mert éppen egy nagyon fontos meccs volt, amit nem lehetett kihagyni. Egy ideig a szex még elég jól működött, hiszen szerették egymást, a veszekedések az ágyban végződtek. Tulajdonképpen minden veszekedés után így békültek ki. Egy idő után azonban Andrea annyira elhanyagoltnak érezte magát, hogy a szexhez sem volt kedve.

Ekkor kezdett el Miklós elviselhetetlenül féltékenykedni. Sehova engedte el egyedül a lányt, de ha együtt mentek valahova, akkor is számon kérte, hogy kire hogy nézett, hogy ült, mint mondott, hogy viselkedett. Otthon ültek, összezárva, alig beszélgettek. Vagy ha mégis, az rögtön veszekedésbe torkollott. Bármiről volt szó, Andinak soha nem lehetett igaza. Miklós az ágyban is egyre agresszívebb és erőszakosabb lett. Végül Andrea úgy érezte, hogy nem bírja tovább. Válni akart.

Apja azonban nem állt mellé. Meg volt győződve arról, hogy Andrea hisztis, túldramatizálja a dolgokat, hiszen minden házasságban vannak problémák, össze kell csiszolódni. Hol talál még egy ilyen rendes embert? Nem iszik, nem dohányzik, nem szórja a pénzt, nem néz más nőre. Tudja-e Andrea milyen ritka az ilyen? És Andrea miért is akarna kóricálni? Hiszen Miklós sem jár el a haverokkal, minden szabad percében otthon ül. Legyen észnél, becsülje meg, hogy ilyen jó férjet talált, ne rontsa el az életét!

Andrea úgy érezte senkihez nem tud fordulni. Gyerekkori barátnőit hátrahagyta a kisvárosban, bátyja Angliában próbált szerencsét dobosként, apja pedig a férje pártját fogja.  Úgy érezte, teljesen egyedül van.

Végül úgy próbált segíteni magán, hogy félrelépett. Ha úgyis állandóan ezzel gyanúsítják, hát miért ne? Egy szupermarketben találkozott Balázzsal, aki gyerekkora óta ismert: ő volt a baszgitáros abban a zenekarban, ahol bátyja dobolt. Lázadás volt ez, nemcsak a férje, hanem az apja ellen is, aki sohase engedte volna ezt a fiút a lánya közelébe. Titkos kapcsolat volt, jól érezték magukat együtt. Andrea jobban érezte magát tőle, csak állandóan azon rettegett, hogy ki ne derüljön a dolog. Mert Miklós azzal fenyegette, hogy agyonveri, ha megtudja, hogy félrelépett. Azt remélte, hogy Balázs kimenti a házasságából.  

Ez azonban nem így történt. Balázs egyik napról a másikra eltűnt Andrea életéből, e-mailben szakított: szép volt, jó volt, elég volt – ő még nem akarja lekötni magát. A lány  teljesen összeomlott. Depressziós lett, gyógyszereket szedett. Egyre rosszabbul volt, mind testileg, mind lelkileg. Már undorodott Miklós érintésétől, aki viszont egyre követelőzőbb volt. Nem csoda, hogy nőgyógyászati problémák is keletkeztek, amelyek sehogy sem akartak elmúlni. Állandó alhasi fájdalmai, görcsei voltak. Vándorló gyulladások, hol a petefészekben, hol a méhében. Antibiotikumos kezelések követték egymást, majd újabb fertőzések és a kör sohasem akart megszakadni. A lánynak a gyomra is kezdett tönkremenni, egyre kevesebbet tudott enni, fogyott. Az orvosok úgy döntöttek, hogy laparoszkópos műtéttel végére járnak a betegségnek, de semmit sem találtak. Nem hozott eredményt, csak újabb kellemetlenségeket, fájdalmakat.

Ez volt az a pont, ahol úgy érezte, hogy most már tennie kell valamit: beadta a válópert. Végre az apja is megértette, hogy valami nagyon nincs rendben. Az ő tanácsára, határozott kívánságára fordultak mediátorhoz. Azt remélte, rendbe lehet hozni a házasságot. Ez azonban természetesen nem sikerült. Annyit viszont el tudtunk érni, hogy a válás viszonylag békésen, gyűlölködés és sárdobálás nélkül zajlott le. Andrea hazaköltözött a szülővárosába, azóta újra iskolában tanít és úgy tűnik, hogy sikerült kialakítania egy új és remélhetőleg sokkal harmonikusabb kapcsolatot.

Párkapcsolati mediációval azt a kapcsolatot, házasságot lehet „megmenteni” amelynek vannak belső tartalékai, a felek többé kevésbé összeillenek, szeretik, tisztelik becsülik egymást, csak valamiért – rendszerint a rossz kommunikáció miatt – megromlott a viszonyuk. Az összeillésről itt olvashatsz

Andrea és Miklós volt az a tipikus pár, akiknek jobb lett volna, ha egyáltalán nem is találkoznak, de legalábbis nem házasodnak össze. Gyakorlatilag semmiben sem illettek össze. Nem voltak közös témáik, nem voltak közösek az értékeik, nem volt semmi közös hobbijuk. A mindennapi életben sem egyeztek, nem voltak közös kedvteléseik, és ami kezdetben még a lehető legjobban működött, az ágyban is elhidegültek. Nem volt tehát mit megmenteni.

A mediációról itt tudhatsz meg többet