A pszichológiában a személyiségtipológiának nagy múltja van. Két és félezer évvel ezelőtt jött létre a temperamentum-tan, amely Hippokratész nevéhez fűződik (i. e. 400 körül). Gondolatait Galenos (i. e. 150 körül) finomította tovább.
Úgy vélték, hogy az emberek személyiségét a testükben található nedvek aránya határozza meg. Négy típust különböztettek meg, és mindegyikről azt feltételezték, hogy a négy testnedv (sárga epe, fekete epe, vér, nyál) valamelyikének a túlsúlyát tükrözi. A túl sok fekete epe melankolikus (sötét, komor), a túl sok sárga epe kolerikus (forró, heves), a túl sok vér szangvinikus (vérmes, eleven), végül a túl sok nyálka flegmatikus (nyugodt, közönyös) típust eredményez. Ma már nyilvánvaló, hogy a testfolyadékoknak semmi közük sincs a típusokhoz, mindazonáltal a típusok jellemzői a mai napig érvényesek.
Több ma is – például a munkapszichológiában – használatos beosztás is harmonizál a klasszikus temperamentum-tannal.
Számos más modern tipológia így pl. a manapság leggyakrabban használt DISC, vagy színtipológia is alapjaiban megfelel a többezer éves temperamentumoknak.