Én-közlés – Te-üzenet

Milyen a hatékony kommunikáció a párkapcsolatban? Induljunk ki abból, hogy az a célunk, hogy a párunk megértse azt, amit mondani akarunk. Azt szeretnénk, hogy megértsen minket, és nem akarjuk bántani, kigúnyolni, megalázni őt. Ha így van, akkor kritika helyett tárjuk fel érzéseinket, szükségleteinket, vágyainkat.

Vádaskodás helyett önfeltárás

Az önfeltárás rólunk szól. Én-közlésnek, vagy Én-üzenetnek is nevezik, mert egyes szám első személyben fogalmazzuk meg, nem tartalmaz kritikát, támadást, kizárólag érzéseinket, gondolatainkat, kívánságainkat.

Ezzel szemben a Te-közlések vagy Te-üzenetek a másikra vonatkozó negatív értékítéletet közvetítenek. A beszélő szándékától függetlenül agresszíven, vádlón hangzanak, s ezért óhatatlanul ellenállást váltanak ki.

Nézzük pl. azt az esetet, amikor a Nő úgy érzi, hogy párja nem veszi ki a részét a házimunkából:

Te-közlés: „Leesne az aranygyűrű az ujjadról, ha néha kezedbe vennéd a porszívót vagy a mosogatórongyot?” „El vagy tévedve drágám, a feleséged vagyok, nem a cseléded!” „Lehet, hogy a drága anyádnak ez megfelelt, de énbelőlem nem csinálsz házi robotot!”

Én-közlés: „Szeretném, ha több részt vállalnál a házimunkából. Úgy érzem, több teher hárul rám, mint amennyivel meg tudok birkózni. Beszéljük meg, hogy milyen arányban osszuk meg a feladatokat.”

Vajon melyik hatékonyabb? Melyiktől várható veszekedés, ellenállás, és melyiktől segítő szándék? Mégis, ha egy kicsit odafigyelünk, meg fogunk lepődni, mindennapi kommunikációnkat mennyire uralják a Te-közlések. Pedig ezek ellenállást, védekezést váltanak ki, felesleges vitákat, veszekedéseket provokálnak, ezért szinte sosem érjük el velük a kívánt célt.

Fogadjuk el negatív érzéseinket

Negatív érzéseinket is kifejezhetjük én-közlés formájában, őszintén, hibáztatás nélkül. Ehhez azonban fel kell ismernünk negatív érzéseinket, és el kell fogadnunk azokat. Jogunk van ahhoz, hogy negatív érzéseink legyenek. Lehetünk dühösek, csalódottak, szomorúak, kiábrándultak, elkeseredettek. És jogunk van kifejezni ezeket az érzéseket.

Nincs jogunk viszont ahhoz, hogy a másikat megsértsük, megbántsuk, megalázzuk. Közlésünk a problémáról szóljon, ne a probléma okozóját akarjuk megsemmisíteni, sárba tiporni.

Nézzünk még egy példát: Párunk a megbeszéltnél később ér haza és még csak nem is telefonál.

Te-közlés: "Elképesztő, hogy milyen megbízhatatlan vagy!  Egyszerűen nem érdekelnek a kifogásaid! Ne akard bemesélni nekem, hogy lemerült a mobilod, és nem volt egyetlen telefon sem a közelben!"

Én-közlés: "Nagyon csalódott és elkeseredett vagyok, ha nem tartod be a megállapodásainkat. Amikor hiába várlak, aggódni kezdek, mert azt hiszem, hogy valami bajod történt. Ezért fontos a számomra, hogy ha nem érsz haza időben, legalább telefonálj!

Sokkal valószínűbb, hogy a másik változtat el nem fogadható viselkedésén, ha megtudja, hogy az miért, hogyan érint bennünket. Ne higgyük, hogy tudja, csak azért, mert mi azt hisszük, hogy tudnia kellene!

Figyelmes meghallgatás

Az önfeltárás általában nem, vagy alig vált ki ellenállást. Ha mégis, az annak a jele, hogy a másiknak erős érzelmei, indulatai vannak a témával kapcsolatban, vagy pedig érdekei, igényei ütköznek a mienkkel. Ilyen esetben, ha azt akarjuk, hogy üzentünk eljusson hozzá, meg kell hallgatnunk őt is. Az önfeltárást tehát váltogatni kell az odafigyeléssel, hiszen csak így érhető el, hogy figyelembe vegyük a másik érzéseit, érdekeit is. Minél figyelmesebben hallgatjuk partnerünket, minél inkább igyekszünk megérteni őt, annál jobban csökken az ellenállása, annál valószínűbb, hogy ő is hajlandó megérteni azt, amit mondani, kérni akarunk. Vagyis eljut hozzá az üzenetünk.