Hogyan csinálunk a bolhából elefántot

A stresszre szükségünk van, ha nincs elég belőle, akkor csinálunk magunknak. Sőt, ezt a képességünket tökélyre fejlesztettük, és használjuk, ha kell, ha nem. A legtöbben egészen rendkívüli stratégiákkal rendelkezünk, amelyekkel jó alaposan fel tudjuk idegesíteni magunkat, vagyis megsokszorozzuk a minket érő stresszt.

Tegyük fel például, hogy partnerünk késik a megbeszélt randevúról. Az első 5 percben még azt feltételezzük, hogy feltartották, vagy közlekedési dugóba került. Ahogy múlik az idő a várakozás – valóban kellemetlen – perceit alaposan felhasználjuk stressz szintünk növelésére. Ha hajlamosak vagyunk a féltékenységre, elképzelhetjük, hogy mással van. Kéz a kézben andalognak, csókolódznak. Már látjuk az ágyban őket, az összegyűrt lepedőn. A különösen tehetségesek hallják az ide tartozó hangokat, érzik az illatokat is. Ha inkább aggodalmaskodásra vagyunk hajlamosak, akkor balesetet képzelünk el, mentőautót, kórházat, műtőt látunk. Aki elég tehetséges, eljuthat egészen a koporsóig is. Olyan élénken tudjuk elképzelni a bajt, hogy testünk biokémiája is megváltozik: légzésünk gyorsul, szívünk kalapál, s mire megérkezik a kedves, már egészen rosszul érezzük magunkat.

Pedig mi történt valójában? Megvárakoztattak minket, s ez kellemetlen dolog. De amit átéltünk, az több mint kellemetlen. A stressz szempontjából nem, vagy legalábbis nemcsak az a fontos, hogy mi történik velünk, hanem az is, hogy a történteket hogyan éljük át. Az, hogy miként hatnak ránk egyes helyzetek, elsősorban attól függ, hogyan gondolkodunk róluk, milyen jelentést tulajdonítunk neki. Nemcsak az a fontos, ami velünk történik, sokkal fontosabb mi történik bennünk.

Nincsenek – vagy alig vannak – önmagukban betegség-okozó helyzetek, hanem csak olyan magatartások, szokások, amelyekkel az ember a helyzetre reagál. Könnyű belátni, hogy mást jelent az állásvesztés 20, illetve 50 éves korban, mást a magasan képzett menedzsernek, aki után fejvadászcégek kapkodnak, és mást annak, aki 20 éve dolgozott ugyanabban a munkakörben egy nyugodt, békés munkahelyen. Mást jelent a nyugdíjazás annak, akinek élete értelme volt a munka, mint annak, aki kínos kötelezettségek tömegétől szabadul meg, és alig várja, hogy végre horgászhasson, vagy unokáinak élhessen.

A döntő tehát nem maga a stressz, hanem az, hogy valaki hogyan birkózik meg a stresszel. Betegség rendszerint akkor alakul ki, ha az egyén "megbirkózási technikája" hibás, túlzott, vagy nem felel meg a megoldandó problémának. Különösen ártalmas, ha sérelmeinket újra és újra felidézzük, átéljük, s ezzel jó alaposan megsokszorozzuk a minket ért, stressz okozta negatív hatást.

A stressz csak előkészíti a talajt a betegség számára, de nem maga a stressz okozza a betegséget.