Nagyon sok szempontból magunk döntjük el, hogy mennyire vagyunk elégedettek az életünkkel, mennyire érezzük boldognak magunkat. Örülhetünk apró dolgoknak - a napsütésnek, nyíló virágnak, a hóesésnek, a reggeli kávé illatának - vagy érezhetjük magunkat szerencsétlennek hasonló apróságoktól pl. egy közlekedési dugótól, az esőtől, vagy attól, ha valaki elénk tolakszik a sorban.
Sonja Lyubomirsky, a University of California professzora, a pozitív pszichológia nagyasszonya kutatásai alapján elmondhatjuk, hogy boldogsáunk, pontosabban élet-elégedettségünk kb. 50 %-a öröklött boldogság-képességünktől függ. Meglepő módon mindössze 10%-a függ élethelyzetünktől, külső körülményeinktől. 40% az, ami belső tényezőktől függ, vagyis rajtunk múlik, mi alakítjuk.
Ha nyitottak vagyunk a szépre, jóra, akkor a legnehezebb élethelyzeteket is jobban viseljük. Kudarcainkat megélhetjük tragédiaként, de esetleg megtalálhatjuk bennük akár az épülés, a továbblépés lehetőségét is. De ha nagyon igyekszünk, a legjobb élményeinkből is kiemelhetjük azokat a részleteket vagy pillanatokat, amik a legkevesebb örömöt nyújtották. És ha eleget gondolunk a rosszra, akkor egész életünket kudarcosnak, boldogtalannak élhetjük meg.
Képzeld el, hogy nyaralni mész. Legyen mondjuk a Horvát tenger part. Szép az idő, jó a szállás, kellemes a társaság, isteni a tenger.
Három rossz dolog történik az egyhetes nyaralás alatt:
Kérdés: Miről fogsz mesélni, mikor hazaérkeztél? A nyaralásról? A tengerről? A szép időről? A kellemes élményekről? Vagy a jégesőről, a szakadékról, a csótányokról? Ha férfi vagy, akkor a legvalószínűbb az, hogy az autós élményt fogod a legtöbbször elmesélni, ha pedig lány, akkor a csótányok okozta traumát idézed fel.
Gondolj bele. Hazajöttél, meséltél. Hányszor mondtad el a negatívumokat és hányszor a jót? Hány szót szántál, arra, hogy minek örültél, mi volt szép, és hány szót vesztegettél arra, hogy mi volt a rossz, a szörnyű. Miért? Semmi másért, talán csak azért, mert érdekes. De gondolj bele, hogy ha tíz év múlva visszanézel erre a nyaralásra, mire fogsz emlékezni? Abból a 168 órából, abból az egy hétből volt mondjuk háromszor fél óra, ami rossz volt, de ezt mesélted nyakra főre, ez fog megmaradni és nem a szép pillanatok.
Arra kérlek, hogy amikor buszon utazol, vagy dugóba keveredsz az autóddal, a szép élményeidet idézd fel magadban. Ne hagyd őket elveszni a semmibe!
Okos telefonunkon, vagy az új digitális fényképezőgépeinkkel millió számra tudunk fényképeket csinálni. Ezeket feltöltjük a számítógépünkre és aztán soha többet nem foglalkozunk velük. Talán éppen azért, mert annyi van belőlük. Kinek van ideje ennyit végignézni! Szánj rá annyi időt, hogy kiválogasd a legszebbeket, a legjobbakat, amik a legörömtelibb pillanatokhoz kötődnek. Válogasd ki őket, tedd el őket és nézd meg újra meg újra, amikor szomorú vagy, amikor boldogtalannak érzed magad, vagy egyszerűen csak csökken az örömérzékelésed. Tartsd fönn magadban az örömet és a boldogságot!
Egy kicsit más szempontból itt olvashatsz a témáról.
Ha segítségre van szükséged kattints ide.
Ha segíteni akarsz másoknak, pároknak, hogy boldogabbak legyenek, gyere el Párkapcsolati Tanácsadó képzésünkre, amiről itt olvashatsz részletesen.