Mi az énmárka, és hogyan működik az önmarketing

Az énmárka számtalan meghatározása közül a legtalálóbb talán Jeff Bezos mondása. Az Amazon alapítója szerint: „Az énmárka az, amit mások mondanak rólunk, mikor kimegyünk a szobából.” Kár, hogy nem teszi hozzá: ez nagyrészt rajtunk múlik. A világ olyannak lát, amilyennek mutatod magad. Te döntöd el, hogy felelősen és bölcsen magad formálod-e a rólad kialakult képet, vagy hagyod, hogy az a véletlenek folytán formálódjon/deformálódjon.

Egy régi mondás szerint: harminc éves kora felett mindenki felelős az arcáért.

Mit jelent ez? Bizonyosan nemcsak azt, hogy a rendszeres sportolás, vagy a gyúrás meglátszik a testünkön, vagy ellenkezőleg: a rendszeres alkoholizálás, vagy éjszakázás nyomot hagy az arcunkon. Annál is többről van szó, mint hogy jó-, vagy rosszkedvünk kiül az arcunkra, hogy testi-lelki közérzetünk meglátszik rajtunk. Akkor hát mit jelent? Azt, hogy életmódunkkal, személyiségünk formálásával, és kifejezetten erre irányuló munkával tudatosan alakíthatjuk azt a képet, amelyet a külvilág érzékel rólunk. Azaz mi tesszük olyanná magunkat a világ számára, amilyennek lát, vagy megfordítva: rajtunk múlik, hogy olyannak lát-e a világ, amilyennek szeretnénk.

Tudatosan fejlesztett önismerettel, céljaink, képességeink és lehetőségeink összehangolásával, illetve megjelenésünk, viselkedésünk és kommunikációnk célszerű kialakításával megtanulhatunk olyan képet sugározni magunkról, amilyennek látszani akarunk.

Énmárka és önmarketing

Ezt a tudatos munkát nevezik önmarketingnek, eredményét, a rólunk kialakuló – remélhetőleg kedvező – képet pedig énmárkának. Ez utóbbi akkor lesz kedvező számunkra, Ha jól csináljuk önmarketingünket, akkor olyan kedvező énmárkát alakítunk ki, ami segíteni fogja érvényesülésünket az élet különböző területein.

Mint annyi minden más, ez a két fogalom is egyszerre nagyon új és nagyon régi. A különbözés, a kiemelkedés vágya nagyon régi törekvés. Azt szeretnénk, hogy amit csinálunk, – előállítunk, vagy elvégzünk – más legyen, jobb legyen a másokénál, és mi magunk is különbek legyünk a többieknél. Minden uralkodó a legnagyobb, a legbölcsebb uralkodó szeretne lenni ősidők óta. És minden cipész, az ókori bocskorkészítőtől a Salamanderig azt szeretné, hogy az ő termékét tartsák a legszebbnek, legkényelmesebbnek, őt pedig ezáltal a legjobbnak. Így van ez mióta világ a világ.

Csakhogy nemrégiben még elég volt az érdemi megkülönböztetéshez, ha a társadalmi csoport szerinti hovatartozásunkat jeleztük a világ számára. Ehhez az öltözködés is hozzátartozott. A kalap vagy a sapka jelezte viselőjének hovatartozását. A gyárban a munkások legalábbis kiröhögték volna cilinderben érkező társukat, miközben a lordot is kitiltották volna a klubjából, ha posztósapkát hord.

Viseletünk és viselkedésünk szinte az egész történelem során jelezte társadalmi helyzetünket. Ezt néha előírások és törvények is szabályozták, legtöbbször azonban csak az egyes kultúrák belső illemszabályai, szokásai. Ez kettős értelemben is megkönnyítette az emberek helyzetét. Egyrészt a ruházata, beszédmodora és viselkedése alapján mindenkiről lehetett tudni, hogy lényegében kicsoda, legalábbis, hogy hova tartozik. Másrészt ezekkel a szimbolikus értékű rekvizitumokkal mindenki jelezni tudta a referencia csoportját, illetve az aspirációs csoportját – vagyis azt a szubkultúrát ahonnan jött, illetve ahová igyekezett a társadalmi mobilizációban (már amennyire volt ilyen az adott korban).

Néhány éve egy szakmunkás bizonyítvány vagy egy diploma egyértelműen megmutatta, hogy tulajdonosa mit tanult meg, mire képes, mit tud, és ez a tudás elég is volt ahhoz, hogy élete végéig megéljen belőle, és hasznos tagja legyen a társadalomnak. Így, ha valaki jelezte, hogy ő például tanítónő, esztergályos vagy orvos, akkor azt is megmutatta, hogy ki ő, milyen a társadalmi helyzete, mennyit ér a munkaerő piacon, vagy akár azt is, hogy milyenek a párkapcsolati esélyei.

Mára ezen a területen is bonyolultabbá vált a helyzet. A fejlődés elképesztő mértékben felgyorsult. Az újabb és újabb ismeretek következtében a tudás nagyon gyorsan avul. Az élethosszig tartó tanulás alapkövetelménnyé vált. Márpedig a tanulás változás, vagyis folyamatosan változunk, fejlődünk magunk is, egy folyamatosan változó, fejlődő világban. Értékünket nem a szakmánk, vagy a társadalmi hovatartozásunk adja, hanem saját magunkban hordozzuk, és minden új vagy változó helyzetben – legyen az elhelyezkedés, párkapcsolat alakítása, vagy beilleszkedés egy új lakóközösségbe, vagy bármi más – meg kell mutatnunk kik vagyunk, mi, személyesen. Ráadásul ezek a helyzetek általában versenyhelyzetek, amelyekben nemcsak elegendően értékesnek kell mutatkoznunk, hanem másoknál különbnek, vagy legalábbis vonzóbbnak is kell látszanunk.

Az énmárka összetevői

Ebben segít az énmárka, ami a személyes megjelenésünk stílusának (színek, ruházat, frizura stb.), a személyes megjelenésünket helyettesítő eszközök portfóliójának (névjegy, CV, motivációs levél, levélpapír stb.), internetes jelenlétünk módjának és stílusának (web oldal, közösségi oldalak stb.), viselkedésünknek (akár személyesen, akár a közösségi médiában), és kommunikációnknak a tudatos kialakítását jelenti.

A jó énmárkával szemben két alapvető követelmény támasztható. Egyrészt, hogy identifikáljon, vagyis miközben megkülönböztet másoktól, egyúttal tegyen egyedivé is. (A Mercedes csillag nemcsak azt mutatja, hogy az autó, amin van nem Renault vagy Opel, hanem azt is, hogy ez az az autó, amit meg kell venned, ha a felső-közép osztályba, vagy annál magasabb társadalmi rétegbe tartozol, és elmúltál negyven éves). Másrészt, az énmárka akkor jó, ha engem fejez ki, vagyis ha harmonizál a személyiségemmel, a céljaimmal, a státuszommal, és minden olyan egyedi jellemzőmmel, amelyet meg szeretnék mutatni a számomra releváns kapcsolatokban.