Társkeresőben

A statisztikák itthon és világszerte egyaránt az egyedülállók részarányának rohamos növekedéséről számolnak be. A szingli lét olyan szinten vált életformává, hogy saját kultúrája is kialakult. A marketingeseknek már érdemes külön célcsoportként kezelni a szingliket, olyan sokan vannak. Félő, hogy a Szex és New York főszereplőinek nevét legalább annyian ismerik, mint mondjuk Obamáét. Közben minden egyedülálló ismerősünk boldogtalan – legyen fiatal, középkorú vagy öreg – még akkor is, ha ezt csak részegen ismeri be.

2011-es népszámlálás azt mutatta, hogy a hajadon nők és a nőtlen férfiak aránya Magyarországon csaknem 33 százalék, ami azt jelenti, hogy minden harmadik állampolgár nőtlen vagy hajadon. Persze mondhatjuk, hogy ez csak a jogi helyzet és mint minden statisztikai adat, ez is többféleképpen értelmezhető. Hiszen a nőtlenek és hajadonok jelentős része párkapcsolatban él, együtt jár vagy együtt él valakivel. Ez az adat tehát csak azt mutatja, hogy a házasulási kedv nagymértékben csökkent. Ha azonban a nőtlenek és hajadonok számához hozzáadjuk az elváltakat és özvegyeket, akkor mégis kimondhatjuk, hogy Magyarországon rendkívül sok az egyedülálló férfi és nő.

Vajon miért van ez így? A mai felgyorsult világban a férfiak és nők számára is egyre fontosabb a karrier. Egyre kevesebb idő jut az ismerkedésre, a párkapcsolatok kialakítására. 30 év körül a nők egyötöde, a férfiaknak az egyharmada egyedülálló. A házasságkötés időpontja kitolódott. Egyrészt az egyetemi tanulmányok miatt, másrészt azért, mert egyre többen gondolják úgy, hogy családot csak azután szabad alapítani, ha már megteremtették az alapvető egzisztenciális hátteret. 50-100 évvel ezelőtt egy nő nem tudta el tartani önmagát. Mindaddig amíg „pártában maradt”, a szülői házban élt, gyermeki státuszban. Ma a nők saját jövedelmükből képesek egyszemélyes háztartást fenntartani, képesek egyedülállóként is boldogulni, ezért értelemszerűen nagyobbak a kívánalmaik és elvárásaik is.

A férfiak és nők között vannak különbségek ebben a tekintetben is. Mindkét nem számára fontos az önállóság, a karrierépítés. A férfiak számára azonban elég hosszú ideig kifejezetten vonzó az egyedülálló életforma, félnek ennek feladásától. Félnek az elköteleződéstől, a felelősségvállalástól. Sokan még viszonylag kötetlen tartós kapcsolatot is szabadságuk korlátozásaként élik meg.

A lányok hamarabb szeretnének tartós kapcsolatot, de közülük is sokan félnek az elköteleződéstől. Másokon viszont túlságosan is meglátszik az, hogy milyen fontos számukra a kapcsolat. Ha egy férfit vonzónak találnak, akkor minden szabad percüket vele szeretnék tölteni, és ezzel gyakran elriasztják.

Vajon jó dolog szinglinek lenni? Néha bizony kell egyedül lenni. Egy szakítás után például nem szabad azonnal beleugrani egy új kapcsolatba. Meg kell gyászolni az elvesztett kapcsolatot, föl kell dolgozni azt, hogy ne essünk bele újra és újra ugyanazokba a hibákba. Időt kell hagyni magunknak a feldolgozásra. Egy megromlott házasság, egy válás után is sokan úgy gondolják, hogy számukra inkább az egyedülálló életforma a megfelelő. Kényelmesebb, nem kell alkalmazkodni, nem kell igazodni, szabadon élhetnek saját szokásaik szerint, hódolhatnak kedvteléseiknek. Senki nem szól bele az életükbe, szabadon tehetnek bármit kedvük szerint.

Lehet, hogy valóban ez a legkényelmesebb, de vajon valóban ez a legfontosabb? Előbb utóbb rájövünk arra, hogy szükségünk van egy társra, sóvárogni kezdünk egy új kapcsolat után, akivel megoszthatjuk gondolatainkat, érzéseinket. Akivel megoszthatjuk gondjainkat, bajainkat, akivel megoszthatjuk az élet szépségeit, örömeit.

Számos alkalom van az ismerkedésre. Régebben elsősorban a munkahelyen, a baráti körökben, iskolában, egyetemen, munkahelyeken találtak társra az emberek. Ma úgy tűnik, hogy a munkahely szerepe háttérbe szorult. Nemrég jött haza egy csinos biológusnő Amerikából, egy kutatóintézetben dolgozott számos férfi között. Ő mesélte, hogy ott „semleges neműek” az emberek. A férfiak egyetlen dicsérő megjegyzést sem mernek tenni egy nő frizurájára vagy ruhájára, mert az azonnal „zaklatásnak” minősül. Hál’ Istennek Európában még nem tartunk itt, de egyre elterjedtebb a „házi nyúlra nem lövünk” alapelv.

Ismerkedni bárhol lehet. Ott vannak a kávéházak, szórakozóhelyek, de megismerhetjük az igazit egy szupermarket pénztáránál, vagy akár a kocsimosóban is. Bárhol megtörténhet a csoda, de érdemes ölbetett kézzel várni rá? Sokan várják hogy a szép szőke herceg (vagy hercegnő?), fehér lovon belibben az ablakon. De az Isten szerelmére, legalább nyissuk ki előtte az ablakot!

Új, az utóbbi évtizedben egyre inkább előtérbe kerülő módja az ismerkedésnek az internet. Vannak, akik nem mernek élni vele. Nem bíznak ebben a személytelen világban, és a hatalmas választási lehetőség közepette elveszettnek érzik magukat.

Az internetes társkeresésnek valóban vannak előnyei és hátrányai. És ezek - bármily meglepő - tulajdonképpen szinte ugyanazok. Hatalmas előnye az internetnek, hogy szélesre tárja az ablakot, kitágítja a lehetőségeket. Sok embert ismerhetünk meg. És ez egyúttal a hátránya is. Sokan túlságosan pontos elvárásokkal rendelkeznek arról, hogy milyennek képzelik az „igazit”. És miután az internet világában nagy a választék, mindezt azonnal akarják. Ha valami nem stimmel, ha valamiben alkalmazkodni kell, akkor hajlamosak azonnal továbblépni. Lássuk a következőt! Így aztán túlságosan hamar feladják, nem tesznek igazi erőfeszítéseket a másik ember megismerése érdekében, nem várják ki, ameddig össze tudunk csiszolódni.

Bárhol, bárhogyan is próbáljunk meg ismerkedni, mindenképpen szükségünk van önismereti munkára, és nyilvános megjelenésünk tudatos kialakítására. Szakszerűbben fogalmazva személyiségfejlődésre/fejlesztésre, hogy magabiztosabbak legyünk, és könnyebben teremtsünk kapcsolatot, és arculattervezésre is, hogy meg tudjuk mutatni magunkat, sőt hitelesen tudjuk megmutatni azt, akik valójában vagyunk. Ezáltal azokat az ellenkező nemű partnereket tudjuk majd bevonzani, akiket szeretnénk, és akikre szükségünk van. Ebben próbálunk a hozzánk fordulóknak segítséget nyújtani.